Az ember egy idő után eljut oda, hogy nem csak meghallgatja azokat a tanácsokat amit mások mondanak számára, hanem végig is gondolja azokat, és hogy ha érdemesnek tartja, akkor be is építi azokat. Én is sokáig voltam úgy ezekkel a javaslatokkal vagy tanácsokkal ha úgy tetszik, hogy nem igazán tudtam komolyan venni őket, hiszen sokkal nagyobb volt az egóm annál, hogy végig gondolva akármelyiket is be tudjam építeni a saját vállalatvezetési vagy üzletpolitikámba, ma azonban ez már teljesen átalakult és megváltozott. Így gondoltam meg magam a szervezetfejlesztési szolgáltatás igénybevételével kapcsolatosan is, hiszen az egyik partnerünk iszonyatosan sokszor ajánlotta számunkra a Kogwheel csapatát és szolgáltatásait, azonban sosem gondoltam hogy számunkra szükséges lehet bármelyik coaching szolgáltatás is, ma azonban már tudom, hogy hiba volt késlekedni ennek a bevezetésével, hiszen iszonyatosan sokat lendített a cég működésén, fejlődésén és eredményein egyaránt.
Ma pedig már ott tartunk, hogy a kogwheel csapata nem csak hogy tökéletes együttműködéssel és folyamatos munkával segíti a folyamatainkat a stresszkezelés és a kommunikációs tréning segítségével például, hanem bizony már a felsővezetők coaching fejlesztését is bevezettük, hiszen számukra hozta létre ez a kis csapat az action learning módszer szolgáltatását, ami lehetővé teszi, hogy a sűrű napirend és a folyamatos napi helytállás mellett is tudjanak azért ők is ilyen fejlesztő tréning szolgáltatáson részt venni. Iszonyatosan szeretik az embereink ezt az új szolgáltatást, és abban is biztos vagyok, hogy ennek a fejlesztésnek az eredményeképp iszonyatosan nagyot fog növekedni a cég, hiszen azt látom a felsővezetőkön hogy egyre lelkesebbek, az alkalmazottakat pedig húzzák magukkal, vagyis hatványozottan fog jelentkezni ennek a kis tréningnek az eredménye. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kis csapatot, mert biztos vagyok benne, hogy maradéktalan elégedett lesz mindenki az általuk elért eredményekkel, nem csak szervezeti, hanem vállalkozás fejlődési szinten egyaránt.