Vannak életünk során olyan fordulatok, amikor nehéz döntéseket kell hoznunk, és egyáltalán nem tudjuk döntéseink következményeit kiszámítani, de még sejteni sem. Erre szoktam én mondani, hogy ejtőernyő nélkül ugrunk szakadékba. Van, amikor bejön, van, amikor nem jön be.
Ilyen döntés az, amikor pároknak dönteni kell arról, hogy a munkalehetőség, vagy netán a tanulmányok miatt a távkapcsolatot vállalják-e vagy sem? Nagy kérdés ez, mert az emberek ilyen esetben kutyaszorítóban érezhetik magukat. Mérlegelni kell, hogy a megélhetés miatt be merjék-e vállani a távolságot egymástól, ki bírja-e vajon a távolságot a kapcsolatuk?
Az én életemben is volt egy kérdés, hogy vajon vállalja-e a párom a külföldi munkalehetőséget, ami természetesen remek anyagi biztonságot nyújtott, vagy sem. Hosszas mérlegelés, több alkalommal történő mély beszélgetés után úgy döntöttünk, hogy vállalni kell a távolságot. Ha csak néhány évig is, de a külföldi munka olyan anyagi biztonságot tud majd nyújtani, ami meg alapozhatja a távoli jövőnket.
Több dolog miatt vállaltuk az egymástól való távolságt. Az egyik az volt, hogy nagyon biztosak vagyunk az érzéseinkben, az egymáshoz való ragaszkodásban. A másik ok, hogy napjainkban már nagyon jó lehetőségek vannak a kapcsolattartás módjaira, ami nagyon megnyugtató volt számomra.
Ha nincs mód a személyes találkozás lehetőségére, még mindig marad az okos telefonon keresztüli kommunikáció, vagy akár az internet lehetőségeit kihasználva a video kapcsolat, ami anyagilag sem nagyon megerőltető, valamint sokkal személyesebb, meghittebb, mint a telefon.
Úgy vélem, jó döntést hoztunk, mert két év óta jól működik a távkapcsolatunk. Szinte napi rendszerességgel tudunk video üzeneteket válltani, ami lelkileg számomra nagyon megerősítő.
Akadnak azonban technikai nehézségek. A minap ugyanis tönkrement a telefonom kamerája, de az iszerelés budapest szolgáltatásait igénybe véve már elhárult minden akadály a video üzenetek küldése elől.